Utánzés vagy öröklés (Gyógyító nevetés 8/2. rész)

Utánzás vagy öröklés

(Gyógyító nevetés 8/2. rész)

A Parkinson-kórban szenvedők és a súlyos depressziósok akár csak mosolyogni is csupán ritkán és kényszeredetten képesek. Ilyenkor az agyi ingerületek átadásában, a jelek továbbításában keletkezik zavar, és az lelassítja a betegek különféle életfunkcióit, pl. mozgásukat, gondolkodásukat. A kóros jókedv, a megállíthatatlan, ragályos nevetés is származhat betegségből. A hatvanas években a mai Tanzánia területén több százan valószínűleg vírusfertőzés következtében olyan agyhártyagyulladást kaptak, amelynek egyik kísérő jelensége a megállíthatatlan nevetés volt. Sajnos ennél komolyabb tünetek is jelentkeztek, a betegeknek magas lázuk volt, rendezetlenné vált a mozgásuk, sokan megbénultak.
A kisgyermekek már néhány hetes korukban rámosolyognak az édesanyjukra, ezért sokáig azt feltételezték, hogy itt egyszerű utánzásról van szó. De kiderült, hogy olyan gyerekek is tudnak nevetni, akik valamilyen velük született fogyatékosság vakság, süketség miatt sohasem látták, hallották és így le sem utánozhatták ezt a mintát. A nevetés a síráshoz hasonlóan, részben velünk született képesség. A süket gyerekek nevetése nem sokban különbözik halló társaikétól, miközben a beszédükön érződik a fogyatékosságuk. Hasonló a helyzet a vakoknál, akik bár sosem láttak mosolygó arcot, mégis ennek a mimikának nagy részét - valószínűleg örökletesen - ismerik.